Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Fekete Özvegy előzetesében feltűnik a Citadella, a Keleti pályaudvar, a Széchenyi utca és a Magyar Tudományos Akadémia is.
Szombat este jelent meg a Fekete Özvegy legújabb előzetese, tele budapesti snittekkel – írja a Telex. Hozzátették: a kétszeres Oscar-jelölt Scarlett Johansson által játszott karakter eredettörténetét bemutató képregényfilmet július 9-én mutatják be a mozik. Azt írják, a filmet Budapesten forgatták, és a rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, hogy a fővárosnak nem Moszkvát, Berlint vagy Prágát kell majd alakítania, mint az elmúlt évek hollywoodi produkcióiban annyiszor, hanem a film egyes részei valóban Budapesten játszódnak majd.
Hangsúlyozták: az előzetesben többek között feltűnik a Citadella, a Keleti pályaudvar, a Széchenyi utca és a Magyar Tudományos Akadémia is, a Taskmaster nevű
A portál emlékeztetett, hogy a Marvel-képregényekben először 1980-ban feltűnt Taskmaster figurája arról ismeretes, hogy ellenfeleinek bármilyen fizikai képességét utánozni tudja. Az antihős egyik Marvel-filmben sem bukkant fel eddig. A Marvel Filmes Univerzum 24. darabját eredetileg 2020. május 1-jén mutatták volna be, most úgy tűnik, július 9-én lesz a premier.
Kép forrása: Youtube-videó